Az egész úgy kezdődött, hogy mindig lusta voltam ahhoz, hogy rendesen megtanuljak németül. Próbálkoztam, bár, csak önszorgalommal, az angollal is, de az sem ment jobban.
Igazából, mindig is olyan voltam, és vagyok most is, hogy minden addig érdekel, de nagyon, míg nem jön valami más, ami jobban leköt. És már tovább is hajóztam.
Szóval, sosem tanultam meg igazán, egy idegen nyelven beszélni.
Mikor vége lett középiskolai éveimnek, gondoltam már akkor is arra, hogy kicsit küldfödlre kellene menni, mert világot is látnék, és tanulnék is. Mint ilyenkor -azt hiszem-, minden olyan ember fejében ezen gondolatok fordulnak meg, aki erre akarja adni fejét. De ekkor jött valami más, mint általában, mindig jön valami, ami bezavar.
Fősikolás lettem, a fővárosba költöztem, elkeztem dolgozni. A suli maradt a munka majdnem ugyan az maradt, csak másik céghez eveztem, ahol sokáig tartottak gyökereim. Ez utóbbi tényleg, mert Édesanyámmal dolgoztunk együtt. Szerintem, és szerinte is, igen sikeresen. Tovább mentük. Új fába vágtuk a fejszénket és nem voltam elég elhatározott, vagy lelkes vagy nem tudom. Vagy már kissé a szívem is erre felé húzott? Ki tudja?
Hiszek a horoszkópban, a sorsban és sok ilyen "bölcsességben". (Ez utóbbi azért van idézőjelben, mert nem mindenki hiszi, hogy ezek bölcs dolgok.) Ez az év az én évem. Annyir az enyém, hogy már sajnálom, hogy ezt nem tudtam februárban, mert így elég sok időt elvesztegettem. Ilyen csak 60 évente adatik meg. És most a 60. év van.
Szóval a horoszkópom (kínai), azt írja, hogy bármibe fogok idén, az sikerül, és mindenképen külföld az uticél.
Mikor az új munka nem úgy alakult, ahogyan én megálmodtam, akkor, hosszas vívódás, családi beszélgetések után (meg már előtte is), elkeztem nézelődni az interneten, hogy miylen lehetőségek is vannak.
Mindig is Írországba szerettem vonlna menni. Ehhez azért nagy köze van annak, hogy idősebbik nővérem ott volt egy évig Au-pair, és ennek következtében kicsi betekintést nyertem egy, addig számomra nem is létező országba, kultúrába. Tetszett és tetszik most is. Mert szeretem az esőt, kis napsütéssel, a finom levegővel és azt hallgatni és nézni, miközben fújja a hajamat a kellemesen hűvös szél, hogyan ring, hullámzik a tenger. Tanál egy északi ember vére is csörgedezik az ereimben.
Ez az ötlet kissé tovább sodródott, mert angol tudásom nem akart jobb szintet meg ütni, így jött egy másik, hirtelen ötlet: Dánia. Éghajlata és tengerpartja erősen hasonlít az írekéhez, és egy nagyon kedves barátnőm indult oda útnak, hogy egy jó kis iskola cégére alatt bontakoztassa tovább szárnyait.
Akkor beindultam és az előző, nem igazán aktív és tetsző aupair-oldalon felül, találtam egy jobbat. Egy sokkal jobbat. (Reklám helye e-mailben.) Közvetítő iroda szóba sem jöhetett, mert drága, és nem feltétlenül a nekem legjobb családot dogják megtalálni.
Mivel a némettel viszonylag jó hadilábon álltunk, így Dániát és Németországot jelöltem meg uticélként. A dánokról kiderült, hogy nem túl aktívak. Bezzeg a németek.
Fontos volt számomra, hogy mennyi és milyen korú gyerekek vannak és ennek arányában mennyi a munka és a zsebpénz, illetőlegesen egyéb juttatások, valamint mennyire hasolnó az érdeklődési körünk. Na, és persze mennyire jól és gyorsan közelíthető meg Budapestről, hogy amikor megyek, és majd jövök, illetve kis családom tagjai és barátaim kedvet akarnának kapni ahhoz, hogy meglátogassanak, ez ne legyen nagy probléma.
Rengeteg, több, mint 100 jelentkezést kaptam családoktól, akikkel én, és nem más tartotta a kapcsolatot. Egy hét leforgása alatt, anyai, testvéri, baráti segítséggel, kiválasztottam, hogy melyik családhoz akarok menni.
Igazából, mindig is olyan voltam, és vagyok most is, hogy minden addig érdekel, de nagyon, míg nem jön valami más, ami jobban leköt. És már tovább is hajóztam.
Szóval, sosem tanultam meg igazán, egy idegen nyelven beszélni.
Mikor vége lett középiskolai éveimnek, gondoltam már akkor is arra, hogy kicsit küldfödlre kellene menni, mert világot is látnék, és tanulnék is. Mint ilyenkor -azt hiszem-, minden olyan ember fejében ezen gondolatok fordulnak meg, aki erre akarja adni fejét. De ekkor jött valami más, mint általában, mindig jön valami, ami bezavar.
Fősikolás lettem, a fővárosba költöztem, elkeztem dolgozni. A suli maradt a munka majdnem ugyan az maradt, csak másik céghez eveztem, ahol sokáig tartottak gyökereim. Ez utóbbi tényleg, mert Édesanyámmal dolgoztunk együtt. Szerintem, és szerinte is, igen sikeresen. Tovább mentük. Új fába vágtuk a fejszénket és nem voltam elég elhatározott, vagy lelkes vagy nem tudom. Vagy már kissé a szívem is erre felé húzott? Ki tudja?
Hiszek a horoszkópban, a sorsban és sok ilyen "bölcsességben". (Ez utóbbi azért van idézőjelben, mert nem mindenki hiszi, hogy ezek bölcs dolgok.) Ez az év az én évem. Annyir az enyém, hogy már sajnálom, hogy ezt nem tudtam februárban, mert így elég sok időt elvesztegettem. Ilyen csak 60 évente adatik meg. És most a 60. év van.
Szóval a horoszkópom (kínai), azt írja, hogy bármibe fogok idén, az sikerül, és mindenképen külföld az uticél.
Mikor az új munka nem úgy alakult, ahogyan én megálmodtam, akkor, hosszas vívódás, családi beszélgetések után (meg már előtte is), elkeztem nézelődni az interneten, hogy miylen lehetőségek is vannak.
Mindig is Írországba szerettem vonlna menni. Ehhez azért nagy köze van annak, hogy idősebbik nővérem ott volt egy évig Au-pair, és ennek következtében kicsi betekintést nyertem egy, addig számomra nem is létező országba, kultúrába. Tetszett és tetszik most is. Mert szeretem az esőt, kis napsütéssel, a finom levegővel és azt hallgatni és nézni, miközben fújja a hajamat a kellemesen hűvös szél, hogyan ring, hullámzik a tenger. Tanál egy északi ember vére is csörgedezik az ereimben.
Ez az ötlet kissé tovább sodródott, mert angol tudásom nem akart jobb szintet meg ütni, így jött egy másik, hirtelen ötlet: Dánia. Éghajlata és tengerpartja erősen hasonlít az írekéhez, és egy nagyon kedves barátnőm indult oda útnak, hogy egy jó kis iskola cégére alatt bontakoztassa tovább szárnyait.
Akkor beindultam és az előző, nem igazán aktív és tetsző aupair-oldalon felül, találtam egy jobbat. Egy sokkal jobbat. (Reklám helye e-mailben.) Közvetítő iroda szóba sem jöhetett, mert drága, és nem feltétlenül a nekem legjobb családot dogják megtalálni.
Mivel a némettel viszonylag jó hadilábon álltunk, így Dániát és Németországot jelöltem meg uticélként. A dánokról kiderült, hogy nem túl aktívak. Bezzeg a németek.
Fontos volt számomra, hogy mennyi és milyen korú gyerekek vannak és ennek arányában mennyi a munka és a zsebpénz, illetőlegesen egyéb juttatások, valamint mennyire hasolnó az érdeklődési körünk. Na, és persze mennyire jól és gyorsan közelíthető meg Budapestről, hogy amikor megyek, és majd jövök, illetve kis családom tagjai és barátaim kedvet akarnának kapni ahhoz, hogy meglátogassanak, ez ne legyen nagy probléma.
Rengeteg, több, mint 100 jelentkezést kaptam családoktól, akikkel én, és nem más tartotta a kapcsolatot. Egy hét leforgása alatt, anyai, testvéri, baráti segítséggel, kiválasztottam, hogy melyik családhoz akarok menni.
