Az első tegnap történt, amikor is történt a következő:
A Kicsinek nagyon tetszik, hogy bizonyos játék darabjai beférnek a nappaliban lévő nagy és hatalmas, komódnak nem mondható, qrva nehéz valami alá, ami az ablak előtt van. Már a fogása sem jó, nemhogy a súlya. Az ablak két oldalán, CD állvány van, valamilyen designértől, ami áll magából az állványból és a rajta lévő üveglapokból. Mit ad Isten, pont azon az oldalon kellett a legjobban eltűnnöm a "komód" mögött, amelyik oldalon, a legalsó polcon nincsen SEMMI. Én nagy vagyok, az alacsonyan volt, és PUFF! Széttört. Annyiból jó volt a dolog, hogy a gyerek legalább megszeppent a nagy hangtól és nyugton maradt.
Következett az eltakarítás. A kölköt rábíztam a bátyjára, aki még szerencse, hogy itthon volt. Egyrészt az ideiglenes gyerekfelügyelet miatt, másrészt, mert, én, nem találtam meg a porszívót.
A második is tegnap volt, ami történt az alatt, míg az előző történés eltüntethető nyomait igyekeztem eltüntetni:
Mivel kevés lett az ebédhez a rizs, de Anyunak kellett félretenni az ebédből, így mikor az ebéd után elpakoltam, gyorsan odaraktam egy adagnyi rizst. Ami, mint a végén kiderült, több lett volna, de így lett jó. És míg én porszívóztam és pakoltam és már akartam visszaszerezni a gyereket, érzek valami furcsa szagot. Hát, nem oda égett a rizs? De úgy, hogy napokkal később sikerült leszednem róla az odaégett maradékot. Az edényen maradt maradványokkal, gondoltam, nem lesz probléma, mert az eltűnik idővel. (Így is lett, ugye.) De a hiper drága üveglap miatt,..... kicsit szívdobogásom volt. Az sem lett gond.
A harmadik a következő napon, pénteken történt:
Előre láthatólag az egész napot egyedül kellett töltenünk. A kelés viszonylag jó volt, még, ha jól emlékszem, a reggeli is.
Gyerek szeret sétálni. Szar idő volt ugyan (Azért írom, hogy szar, mert ez már annyira rossz idő, hogy nem írhatom csak azt, hogy rossz.), de a kicsi menni akart. Hát, menjünk. Anyunál maradt a babakocsi az autóban, amely autó pedig bent maradt a városban, így a kis 3 kerekű motorral kellett mennünk, amit lehet tolni hátul olyan nagy fogantyúval, hogy szülőknek ne kelljen lehajolni, meg azzal, alkalom adtán, irányba is lehet állítani. Mivel esett az eső, előtte is és akkor is, így le kellett törölnöm és, hogy ne ázzon meg újra, feltettem a bejárati ajtó elé, fedett rész alá. Mi még nem voltunk teljesen felöltözve, de az ajtót nyitva hagytam, hogy majd ne legyen túl melegünk. (Itt megjegyezném azt, hogy kulcsra zárva vagyunk itthon a kicsivel, mert amúgy kiszökik. ÉS: az ördög sosem alszik.) Bementem a konyhába, hogy a gyerek cuccait bepakoljam a táskámba. Egyszer csak hallom az irdatlan nagy visítást. Erre még azt is mondtam volna, hogy rendben, mert kicsi dolog miatt is tudja ugyan ezt a hangfrekvenciát produkálni. Szaladok, mit szaladok, rohanok ki ezerrel. Már mikor nem láttam az ajtóban sem a gyereket, sem a motort, tudtam, hogy itt nagy gáz van. (Ez kb. egy ezred másodperc alatt futott át az agyamon.) Kilépek, balra a gyerek, félig a motoron fekve, a fenyő árnyékában. Uuhhh!-kiáltottam fel. ..... (Ide most nem írnám, az anyanyelvemen kiejtett szép szavakat, mert azt hiszem, hogy nem bírná el a
"nyomdafestéket".) Az infarktus majdnem elkapott, és úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Ééééééééééééééés? Ha hiszitek, ha nem, a gyereken egy árva karcolás, folt vagy bármi más nincs. Anyunak mondtam, hogy volt ma egy kis balesetünk a motorral. Leesett a motorról a gyerek, de minden rendben van.
Még ugyan ezen délután bent voltunk Anyuval és Kicsivel a városban. Sétáltunk, nézelődtünk, ismerkedtem a várossal és előszeretettel hallgattam Anyu történeteit. Volt szó a helyi, seggfej (itt őt és Aput idézem) pénzes emberekről, szicíliai kávézótulajdonosokról, a városról. Szóval, élmény dús volt. Persze főleg én hallgattam, ami ugye, nálam ritkaság számba megy. :) De csak várjanak. Hamarosan én is becsatlakozom.
Próbálok minél többet beszélni, azon belül is főleg kérdezni, hogy mit, hogyan hívnak és hogyan ejtsem ki. Meg azt is, hogy jól ragozom-e az igéket. :) Szerintem egészen ügyes vagyok.
Óh! A nyelviskola. Minden kedden és csütörtökön, 8:45h-12h-ig van a tanfolyam. A tanárt nem nagyon értem, mert gyorsan beszél, de a padtársammal kikalkuláljuk valahogyan a dolgot.
Elég sokan vagyunk a csoportban, 12 biztos, és egy-kettő függőben van még. Ennek a fele kínai. Mármint az egész csoport fele, nem a függőben lévőké. :)
Ezeknek is fele aupair, másik fele házvezetőnő. Van egy ausztrál lány, meg egy grúz fiú, akik szintúgy gyerekfigyelők. Van lengyel, aki a férjével próbál szerencsét; egy japán, aki szintén cseresznyét próbál; egy kenyai lány, aki elég érdekes, de nem azért, mert korom fekete; egy indiai, aki, szegénykém, mindig olyan kis büdi; meg egy urkán csaj. Ez utóbbi, de nagyon csúnya. Jajj!
